Ma kicsit visszatértem. Mindig tudtam, hogy egy állat képes kihozni az embert a szakadékból, de mégis csodának élem meg minden alkalommal, mikor az én drága jó szőrös kis kutyám teszi ezt. A mai nap sem indult fényesen. ugyanaz a melankolikus hangulat uralkodott rajtam, ami tegnap este álomba nyomott. Anyuval beszéltünk a tegnapról, bár még mindig kicsit neheztelek rá, még ha segíteni is akart. Aztán végre volt kedvem leülni tanulni, ami mostanság nem igazán volt elmondható rólam. Meglepődtem mikor anyu felvetette a mai edzés ötletét. Először nem volt kedvem, de aztán gondoltam egye fene, menjünk. Úgy tűnt vihar lesz és a csöppnyi jókedvemmel együtt az edzést is elmossa ez a cudar idő. De megmakacsoltam magam és kijelentettem, hogy mi ma ha törik, ha szakad elmegyünk agilityzni. Hál'istennek a helyszínen semmi jele nem volt annak, hogy bármiféle "természeti katasztrófa" van előkészülőben.
Nagyon jó kis pályát kaptunk drága edzőnénitől és pillanatok alatt megszabadultam a rossz érzésektől és gondolatoktól, amint a pályára léptünk Kicsi Cukival. Csak ő volt és én. Teljes összhang és néha egy kis szétesés, de most még ez sem zavart. Inkább csak nevettünk a bénázásaimon. Végül nagyon jó hangulatban telt el ez a két óra és bár jól elfáradtunk, mégis úgy érzem Barika ma sokat segített.
Tehát a dolgok úgy állnak, hogy ismét felvesszük a harcot. Nem állunk meg és küzdünk tovább az élet furcsa és néhol fájdalmas iróniája ellen, mert mi ilyenek vagyunk, nem tudjuk feladni, csak néha meg kell állnunk egy pillanatra, hogy elgondolkozzunk, jól csináljuk-e a dolgokat. És miután mindent megvizsgáltunk és rájöttünk, igen minden a helyén van, folytatjuk addig amíg CÉLba nem érünk.
"Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni."
/Vavyan Fable/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése