Oké, talán most jutottam el erre a pontra. Nem is tudom mit csinálok, hiszen már megbeszéltem magammal ezt a dolgot. Ő ment jobbra, én meg balra. A fenébe is, akkor is hiányzik. Pedig miattam volt, mert én futamodtam meg és féltem a következő lépéstől. Most pedig itt ülök, és utána sírdogálok. Miért ilyen nehéz ez? Legutóbb még úgy volt, hogy egy érzéketlen tuskó vagyok, most pedig úgy érzem ez a hiányérzet teljesen felőröl itt belül. Ha látom, hogy fent van, várom, hogy esetleg rám ír, de sosem teszi. Vajon még gondol rám, vagy már régen tovább lépett? Lehet, jobb is így. Talán ennek így kellett történnie. Már megint kifogásokat keresek, mint mindig. De így könnyebb. Könnyebb azt gondolnom, hogy már nem érdeklem, mert ha nem így lenne, akkor számomra csak még rosszabb lenne, mert nem adtam második esélyt, sem magamnak sem neki. Egyikünknek sem. Már megint elcsesztem, de ez van. Már nem tudom a dolgokat vissza csinálni. Túl leszek ezen is előbb vagy utóbb.
"Nem csak azért hiányozhat valaki, mert akarnánk valamit tőle. Azért is hiányozhat, hogy nincs. Primitíven azért, mert nincs."/ Szilvási Lajos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése